ilaçlamafaretanker suyuSeokarınca

NTP-OKA-XXI Tehetség műhely

NTP-OKA-XXI Tehetség műhely

Az Oktatásért Közalapítvány „Közoktatásban működő tehetséggondozó műhelyek támogatása” című pályázatán az ÁMK Sárszentmiklósi Általános Iskola 600.000 Ft támogatási összeget nyert. A pályázat keretében Németh Mária projektvezető irányításával Téglás Anita, Tóthné Huszár Magdolna és Zámbó Zsuzsanna tanárnők közreműködésével biológia, földrajz és dráma – hagyományőrzés műveltségterületen egy 12 fős tanulói csoport dolgozhatott, mélyülhetett el a megjelölt témákban év végéig a kijelölt. A programot záró rendezvény az 1. Sár- fürkész nap volt, melyen a tehetséggondozó műhely tagjai a házigazda szerepét töltötték be. A projekt településünk környékének megismerésére, természeti értékeinek felkutatására, megóvására épül. Vállalt célunk az érzelmi kötődés erősítése szülőhelyünk környezeti, természeti értékeihez.

A támogatást nyert program tevékenységterületei:

- Biológia tantárgy keretén belül a Rétimajor növényzetének és állatvilágának felkutatása, megismerése, vizsgálata. Rendszerezés.

- Földrajz tantárgyi kapcsolatok kiépítése: környezetvédelem, azon belül a talaj- és vízvédelem; talajfajták megismerése, talajvizsgálat. Éghajlati elemek vizsgálata. Pozitív viszonyulás, tanulási motiváció kialakítása a földrajz tantárgy iránt.

- Hagyományismeret: helytörténet és halászattörténet, hagyományok felkutatása, ehhez kapcsolódó népi alkotások felderítése (tárgyi és írásbeli emlékek felkutatása) azok drámapedagógiai eszközzel történő megjelenítése. Drámapedagógiai segítséggel a csoporttagok felkészítése a közösség előtti szereplésekre.

- Tehetségnap: a helyszínen (Rétimajor) a gyerekek bemutathatják az általuk tanultakat, a tanult vizsgálati módszereket az érdeklődő diákoknak. A tehetségnapra Cecéről, Alapról, Mezőszilasról, Sárszentágotáról és a Mészöly Géza iskolából érkeztek tanulói csoportok. A vándor plakettet a miklósi gyerekek vihették haza.