Nem-besorolt

Szavalóverseny

 

A Sárszentmiklósi Általános Iskolában április 16-án került sor a költészet napja alkalmából évente hagyományosan megrendezésre kerülő szavalóversenyre. Az alsósok már hetekkel korábban lelkiismeretesen készültek erre az alkalomra: verseket válogattak, tanultak, és megtartották az osztályokon belüli selejtezőket. Minden osztályközösséget három kisdiák képviselhetett az iskolai döntőben. Az esemény Szabó Lőrinc: Nyitnikék c. versrészletének közös szavalásával vette kezdetét, mivel a közkedvelt gyermekversek költője 105 évvel ezelőtt született.

Bővebben: Szavalóverseny

A költészet ünnepe

 

Péntek délután a tanórák végeztével együtt ünnepeltük a költészetet, a ma, illetve korábban élt magyar költőket. Április 11-e 1964 óta a költészet napja Magyarországon. Az idén kerek évfordulót ünnepeltünk, hiszen 110 éve 1905-ben Budapesten ezen a napon született József Attila.

Bővebben: A költészet ünnepe

TIE Egészségnap

Az egészségnapot az iskola apraja-nagyja reggeli tornával kezdte. Az elsősöktől kezdve a nyolcadikosokig mindenki az udvaron tornázott, mozgott Balázs Kati nénit figyelve, a zenére.

Bővebben: TIE Egészségnap

Alapi matematikai-logikai csapatverseny

2015. április 24-én 14:00-kor kezdődött az alapi Arany László Általános Iskolában egy járási matematika verseny, az iskola szervezésében. Három kategóriában indulhatott intézményenként egy-egy négyfős csapat. Tőlünk az első kategóriában Tatai Sándor (3.), Tóth Anita (3.), Oszlánczi Bálint (3.), Vámosi Nikol Boglárka (3.) voltak a csapattagok.

Bővebben: Alapi matematikai-logikai csapatverseny

„Tiszán innen Dunán túl ” Országos népdaléneklési minősítő

Április 25-én reggel a Csaloglányok énekegyüttes országos döntőre indult Budapestre a Néprajzi Múzeumba, képviselve Fejér megyét a kategóriájában. Mikor megérkeztünk, csodálatos látvány tárult elénk. A Néprajzi Múzeum, csillogó márványoszlopokkal várta a beérkező vendégeket.

Bővebben: „Tiszán innen Dunán túl ” Országos népdaléneklési minősítő

TEK verseny

2015. április 22-én iskolánkból két csapat indult a Hétvezér Általános Iskolába, hogy részt vegyünk a Természet-Ember-Környezet verseny 3. fordulóján. Ide csak az előző két fordulóban legjobban teljesítők juthattak be.

Bővebben: TEK verseny

Színházban jártunk

Május 3-án, vasárnap reggel ismét színházba indult a 3. b osztály, a Pesti Színházba, hogy megnézhesse a Dzsungel könyve című előadást.

Bővebben: Színházban jártunk

A 4. évfolyamosok kirándulása

Április 29-én, szerdán mi, a negyedikesek tanulmányi kirándulásra mentünk, Székesfehérvárra. Első úticélunk a Bory-vár volt. 

Bővebben: A 4. évfolyamosok kirándulása

Sikerek a Bendegúz Tudásbajnokság megyei döntőjén

2015. április 17-én rendezték a Tudásbajnokság megyei döntőjét Székesfehérváron a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. 

Bővebben: Sikerek a Bendegúz Tudásbajnokság megyei döntőjén

Tatai Boglárka a Bendegúz Országos döntőjén

2015. május 9-én reggel 6 órakor indultunk a Bendegúz Nyelvész Verseny Országos döntőjére a szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumba. Ide a megyei forduló első helyezettjei és további 10 legjobb eredményt elérő versenyző jutott be függetlenül a lakhelyétől. 

Bővebben: Tatai Boglárka a Bendegúz Országos döntőjén

Bruzsa Miklós emléktorna

Május 8-án szerveztük Bruzsa Miklós sárszentmkilósi pedagógus emlékére a hagyományos foci tornát, melyen három vendég együttes: Mezőszilas, Alap, Petőfi Gimnázium és a helyiek két csapata mérkőzött meg egymással.

Bővebben: Bruzsa Miklós emléktorna

A Csanika Gyógynövényismereti Erdei Iskolában

2015. május 29-én a második évfolyammal tanulmányi kiránduláson vettünk részt a Vértesacsai Föngyöskert Gyógyító Völgyben http://fongyoskert.hu/. 

Itt a magyar népi gyógyászati ismeretek csaknem 10 hektárnyi területen tanösvény táblák segítségével fedezhetők fel tudományos vagy játékos környezetpedagógiai módszerekkel. 

Bővebben: A Csanika Gyógynövényismereti Erdei Iskolában