„Sárfürkész nap”

 

 

Az Aranyponty Halászati Múzeumnál szálltunk le, majd a halastavak mellett sétálgattunk. Utána az őrspusztai halastóhoz látogattunk, ahol először reggeliztünk, majd elosztották a csapatokat és minden csapat kitalált valamilyen természethez kapcsolódó csapatnevet. 

Miután tanáraink ismertették a szabályokat, elmondták melyik állomáshoz kell mennünk Különböző megállók voltak, ahol játékos feladatokat kellett megoldanunk. Volt egy olyan feladat is, ahol választani kellett a csapatnak egy madarat, és mindenkinek meg kellett jegyezni egy érdekességet arról a madárról, és csak úgy szállhattunk fel a buszra, ha elmondtuk a helyes mondatot. 

 

A jó feladatokért pontokat kaptunk, amit a végén összesítettek. Természetismeret tanáraink: Németh Mária Babi néni és Gajgerné Marika néni elégedettek voltak a teljesítményünkkel.

 

 

Mészáros Bella, Reiter Csenge, Farkas Margit 6. b