Sikerek a Bendegúz Tudásbajnokság megyei döntőjén

 

Iskolánkat 6. évfolyamon magyar nyelvtanból három fő, 7. évfolyamon matematikából pedig 1 fő képviselte. A feladatok között volt feleletválasztós, közmondások kiegészítésével kapcsolatos, szószerkezetek felismerése, és jelentéstant gyakoroltató is.  A matematika feladatsor logikus gondolkodást és gyors helyzetfelismerést igényelt. A feladatokra készültünk, ezért nagy részét könnyen megoldottuk viszont némelyik hosszú időt igényelt.  Miután végeztünk a megoldással, ki kellett töltenünk egy kódlapot, amit le kellett adnunk. Ezek után lementünk a földszintre, ahol megvártuk a többieket is, hogy elindulhassunk haza. Izgatottan vártuk, hogy felkerüljenek az eredmények a honlapra. 

A legjobb eredményt Tatai Boglárka érte el 1. helyezésével, Ellenbruck Krisztina 5. helyezett lett, Mészáros Bella pedig a 12., matematikából pedig 4. helyezést ért el  Zelman Fanni.

Mészáros Bella, Ellenbruck Krisztina 6/b