TEK verseny

 

Időben odaértünk, és elfoglaltuk a helyünket. Minden megjelent csapatnak ki kellett töltenie a regisztrációs lapot, és csapatnevet húztunk. A feladatlap kitöltése hamar elkezdődött. Összesen nyolc feladatot kellett megoldanunk, melyek között volt növényfelismerés, Magyarország megyéit bemutató, a természethez kapcsolódó világnapokra és a fontosabb vitaminokra rákérdező is. A feladatokhoz külön-külön más megoldólap tartozott.

Miután végeztünk a feladatok megoldásával, az aulában várakoztunk. Hamarosan megtudtuk az eredményeket, miszerint nagy örömünkre megyei második helyezést ért el a Sárga gyűszűvirág csapatunk, melynek tagjai voltak Tatai Boglárka és Inotai Laura. Oklevelet, egy szép könyvet, és különböző folyóiratokat kaptunk. Iskolánkat egy másik csapat is képviselte, melynek tagjai: Szabó Liza és Pőrgye Zsanett. Felkészítő tanáraink: Németh Mária és Gajgerné Erős Mária. Az eredményhirdetés után siettünk a buszra, amit még időben sikerült elérnünk.


A buszon beszélgettünk, és kipihentük a verseny fáradalmait.

 

Tatai Boglárka 6. b