Madáretető-készítő verseny


A tanulóink is tudják, hogy milyen fontos az itt telelő kismadarak etetése. Mindig azt kérjük, hogy újrahasznosított anyagokból készüljenek az etetők. Több osztályban, csoportmunkában együtt terveztek és alkottak a gyerekek. Akadt, aki szülői, nagyszülői segítséget kért otthon. Nagyon szép darabok születtek az együttes munkából. Voltak olyan gyerekek és szülők, ahol szárnyalt a fantázia, és mesébe illő madárvendéglők és madárlakok készültek. A jeligével ellátott alkotásokat kiállítottuk a gyerekek nagy örömére. Tanulókból álló zsűri rangsorolja minden esztendőben a munkadarabokat. A kiállítás végeztével a madáretetők kikerülnek a kertbe. A tanulók feladata a kihelyezett etetők folyamatos feltöltése magvakkal. A beleszórt eleségre a kis madarak hamar rátalálnak, majd tavasszal és nyáron meghálálják a gondoskodást.

 

Irányi Rózsa