„Operálunk?”

Számos ismert operából adtak elő részletet. Volt dal Kacsóh Pongrác daljátékából a János vitézből, a Rómeó és Júliából, Verdi Rigolettójából.
Iskolánk újságíró szakkörösei a koncert után interjút készíthettek az énekesekkel, ahol többek között megtudták, hogy a gyerek és a felnőtt közönséget egyformán kedvelik, de a gyerekeket különösen, mert ők a leendő közönségük és nagyon érdeklődőek tudnak lenni. Elmesélte a művésznő azt is, hogy már gyerekkora óta szívesen énekel, hiszen korán kiderült ez a tehetsége. Már 14 éves kora óta tanul hangképzést, de csak később választotta hivatásának az éneklést. Kiderült az is, hogy a művész úr szerepálma Verdi Rigolettója volt, melyben a mantovai herceg szerepét játszhatta, sőt az is, hogy otthon is szívesen dalol vagy inkább csak dúdolgat a zuhany alatt. Egy-egy szerep, főleg, ha az főszerep sok energiát kivesz az emberből, olyankor nagyon elfáradnak koncert után.
A beszélgetés végén sok sikert kívántak a jövő kis újságírói az Operaház művészeinek.

Zelmanné Varga Zsuzsanna-MiSulink újságíró szakkör