Csend! Adás!


Egy késő őszi napon meghívást kaptunk a székesfehérvári Vörösmarty Rádió és a Fehérvár Tv székházába.
Látrányi Viktória hírigazgató kalauzolt bennünket végig az épületben. Bemutatta nekünk a tárgyalóban kiállított régebbi kamerákat és a raktárban sorakozó kazettákat, amelyeken őrzik a televízió indulása óta az összes leforgatott anyagot. A Fehérvár Magazin szerkesztőségében láthattuk a lázasan folyó munkát. A vezérlő, a legmodernebb technikával felszerelt szoba. Ide is bemehettünk, most éppen nem volt felvétel. Egymásnak integettünk a monitorokon keresztül. A stúdióterem sarkaiban különböző témájú beszélgetéseket lehet folytatni a meghívott vendégekkel. Pl.: sport, közélet vagy a könnyedebb hangvételű magazinműsorok. Ugyan nem forogtak a kamerák de mindenki bele tudta magát képzelni egy-egy beszélgetés hangulatába. A legizgalmasabb helyszínre Bokányi Zsolt kísért el bennünket. Ő a Vörösmarty Rádió egyik műsorvezetője. Élőben jelentkeztünk be a délelőtti rádióműsorba, amelyet Gemeiner Lajos vezetett. Így mi is belekóstolhattunk egy kicsit a média világába.  
Nagyon izgalmas és érdekes az itt dolgozó emberek munkája, sok-sok élménnyel tértünk haza.
Erős Mária, Izsóné Iványi Anita tanítók és a 3. b osztályosok