Alapítványi bál iskolánkban

Az első „A” osztályosok kis lelkecskéi hetek óta gyakorolták hópihe táncukat. Libbent sok egyforma hópihe tüllszoknya, de mégis ahányan szálltak, annyifélék voltak. Akik formálták a kis hópihék táncát: Kovácsné Rehák Judit és Koska Daniella tanító nénik voltak. Egy neves egyetemi tanár így vélekedett az ajándék lényegéről: „Az ajándékok ma anyagi értéket képviselnek, s elsikkad a lényeg, a szeretettel készített, egyénnek szóló meglepetés.” A következő tánc a nyolcadikosoké. Ajándék is, meglepetés is. Volt benne minden, régi és új, de legfőképpen ajándék, amit szeretettel és szívvel készítettek. Aki segítette őket ebben: Balázs Sándorné Kati néni volt. „Ír tornádó közelít Magyarország felé”- írták az újságok annak idején, amikor a legkiválóbb ír táncművészekből álló csoport nálunk járt. A mi kis ír tornádóink az első „B”-sek voltak, akiknek a táncot Szabóné Molnár Melinda és Fodor Erzsébet Márta tanító nénik tanították be. A fergeteges hangulatú táncot népdalok követték, melyeket a Piliga énekegyüttes tagjai: Hepp Laura és Varga Dorina 3 osztályos tanulók adtak elő. A magyar gyermekjátékokból álló csokrot betanította: Horváth Ferencné Erzsi néni. „Felejtsd el, hogy szép akarsz lenni és gyönyörű leszel” - tanácsolta egy jónevű koreográfus a táncosainak csaknem száz éve. Az évek elszaladtak, már a 21. századot írjuk. A tanácsot azért a nyolcadikasok is megfogadták, hiszen gyönyörűek voltak mindenki örömére. Egyenként csak lépések voltak, de együtt egy táncot alkottak, amiből rögtön kettő is lett, mert kétszer járták el. A koreográfiát Balázs Kati néni készítette, de jár a biztatásért és a támogatásért a köszönet az osztályfőnököknek: Anita néninek és Gábor bácsinak.
A színvonalas műsort finom vacsora és hajnalig tartó tánc követte.
„MiSulink” újságíró szakkör