Szépkiejtési és olvasóverseny Sárszentmiklóson

A területi versenyt november 8-án, az iskolai háziverseny előzte meg, melyen a következő kisdiákok olvastak a legszebben:
3. évfolyam helyezettjei: I. Pásztor Lili, II. Csuti Franciska, III. Somosi Balázs
4. évfolyam helyezettjei: I. Zádori Tamara, II. Lengyel Dávid, III. Horváth Flóra Sára
A területi fordulón minden iskolát évfolyama legszebben olvasó diákja képviselte. A verseny két részből állt. Az első fordulóra egy szabadon választott leírással lehetett nevezni, mely magyar írók munkáiból választott mű részlete volt, amit a gyerekek szépen begyakorolhattak. A második fordulón a kisdiákoknak egy kötelező szöveget kellett felolvasniuk, melyet a zsűritől kaptak a helyszínen. A szöveg felolvasása előtt néhány percben felkészülhettek a versenyzők.
A fordulókat követően a gyerekek a pihenő helyiségben sütit majszolgatva, izgatottan várták, hogyan döntenek a tanító nénik, kik olvastak a legszebben.

A színvonalas versenyen a következő eredmények születtek:
I.helyezett lett mindkét évfolyamon a Mészöly Géza Általános Iskola egy-egy tanulója- 3. évfolyamon: Farkas Hanna, 4. évfolyamon: Huszár Kata Luca.
II.helyezést ért el a Sárszentmiklósi Általános Iskola képviseletében 3. évfolyamon: Pásztor Lili, 4. évfolyamon: Zádori Tamara.
III.helyezett a 3. évfolyamon: Görbe Szófia Bella- a Sárszentmiklósi Általános Iskola Nagylóki tagiskolája képviseletében, 4. évfolyamon Somogyi Laura.

Gratulálunk minden résztvevőnek, gyönyörűen felkészültek, és helytálltak a megmérettetésen.
A területi versenyről továbbjutó gyermekek (3. és 4. osztályból az első három helyezett) képviselik Sárbogárd és környékét a 2018. november 23-án megrendezésre kerülő megyei versenyen, melynek helyszínéül a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola szolgál. Minden résztvevő diáknak eredményes felkészülést, és sikeres szereplést kívánunk! Kisné

Paczona Ildikó munkaközösség vezető