Nyulász Péter íróval találkoztunk


Nyulász Péter gyermekei születése óta szinte egyfolytában ír, mondókákat, versikéket, újabban pedig regényt. Nem csak szórakoztatni, tanítani is akar, miközben azt vallja: a gyermekverselés végső soron egy játék, amely során nem leereszkedni, hanem felnőni kell a kicsik nyelvezetéhez. Azt mesélte nekünk, hogy a szerzők többsége akkor kezd gyermekverseket, mondókákat írni, amikor szülővé válik, és ez nála sem volt másképp. Nyulász Pétert Lelle és Lőrinc nevű gyermekei ihlették a versikék fabrikálására. Első gyermeke, Lelle születéséig a Magyar Rádiónál riporterként dolgozott. Miután megszületett a kislánya, kedvet kapott, hogy ne csak használja a szavakat, hanem játsszon és örömöt szerezzen velük. Innentől kezdve, ha csak teheti, gyerekverset, mondókát, mesét, kitalálós verseket ír. A nálunk töltött délutánon ismertette velünk a Helka-trilógia történetét, mely három könyvön keresztül folytatódik. Érdekes eseményekkel, valós helyszínekkel, izgalmas rejtélyekkel keltette fel a gyerekek figyelmét. Az első kötet címe: Helka, a Burok-völgy árnyai. Ennek folytatása: Ciprián, a Balaton hercege. A történet pedig Kamor, Helka menyegzőjével zárul. Ezt követően röviden bemutatta a legújabb munkáját, a Berger Szimat Szolgálatot, melyben kilenc őshonos magyar kutya a főszereplő. A gyerekek nagy figyelemmel hallgatták az író szavait. Az előadás után dedikált könyvjelzővel lettek gazdagabbak a tanulók. Jól érezték magukat és valamennyien reméljük, hogy lesz még ilyen alkalom. Köszönjük Nyulász Péternek, hogy eljött hozzánk és további sikereket kívánunk Neki! Roszkopf Nóra tanító