Erzsébet-tábor Zánkán a negyedikeseknek

Útközben megálltunk Balatonfüreden, ahol egy idegenvezető kíséretével megtekintettük a Tamás-hegy nyugati oldalában, 1882-ben feltárt Lóczy-barlangot. A barlang bebarangolása után sétáltunk egyet a kikötőben. Ezután indultunk tovább a tábor helyszínére, ahova ebédidőre meg is érkeztünk. Napi ötszöri étkezést kaptunk. Az ebédet követően elfoglaltuk a szobákat, amit a legjobban vártak a gyerekek. Elkezdődött az osztozkodás, ki kivel legyen egy szobában. Nem volt egyszerű, de sikerült! Miután mindenki kipakolt a bőröndjéből, felhúzták az ágyneműt, kisebb-nagyobb sikerrel, megbeszéltük a tábor szabályait, melyek azok a fontos dolgok, amiket be kell tartani.  Ezt követően már indultunk is a délutáni programokra. Már ezen a délutánon íjászkodtak a gyerekek, kézműveskedtek, trambulinoztak, fociztak. Gyorsan elment a délután. Vacsora után visszamentünk a szálláshelyre, ahol még lámpaoltásig ment a játék. Többen hoztak kártyát, társasjátékokat, amelyekkel nagy örömmel játszottak. A másnap tele volt programokkal, izgalmakkal. Sajnos az idő nem kedvezett nekünk, esett az eső egész nap, hol jobban, hol kevésbé, de nem ijesztett el minket. Esőkabátban, esernyővel mentünk és jártuk végig a programokat. Részt vettünk kézműves foglalkozáson, sárkányhajóztunk, sétahajóztunk a Balatonon. Megnéztük a tábor területén felállított Hadiparkot, ami elsősorban a fiúknak kedvezett. Háborúban használt gépek voltak kiállítva itt a valóságnak megfelelő méretben, ezekbe be is ülhettek a gyerekek, szemügyre vehették, hogyan is néztek ki belülről ezek a gépek. Ezt követően Gokartoztunk egyet. Vacsora után egy nagy sátorban táncház várta a gyerekeket, ahol élőzene kíséretében körtáncokat, páros táncokat jártak. Nagyon jól érezték magukat, még a fiúk is ropták a táncot. Másnap reggel összepakoltuk a bőröndöket, rendbe rakta mindenki a szobáját, megreggeliztünk és hazafelé vettük az irányt. Megálltunk Veszprémben, a csodálatos környezetben lévő állatkertben. Ahol nemcsak az állatok nyújtottak feledhetetlen élményt a gyerekeknek, hanem az egyedileg tervezett és kivitelezett Kölyökdzsungel játszóház és terrárium is. Itt a kalandra vágyó lurkók kedvükre kúszhattak, mászhattak, kipróbálhatták a Lajhár-utat, bemászhattak egy állatszállító ládába, de megpihenhettek a papagáj-klubban is, vagy onnan egy fedett csúszdán le is csúszhattak. A játszóteret terráriumok szegélyezték, ahol üvegfalakon keresztül nézhették meg a gyerekek a különleges hüllőket. Szerencsére az időjárás is kedvezőbb volt az előző naphoz képest. Az eső nem esett, egy kis széllel kellett megküzdenünk csupán. Ezekkel az élményekkel indultunk haza szerda délután. Úgy gondolom, és a gyerekek élménybeszámolóiból is elmondható, hogy egy tartalmas, programokkal teli, emlékezetes három napot tudhatunk magunk mögött!


Roszkopf Nóra tanító