Pécsi kirándulás

Amíg vártunk a jegyekre, leültünk a negyed egyik szép belső udvarán és beszélgettünk. A két osztály különvált, az egyik fele bement a Látogatóközpontba, mi pedig körbe sétáltuk a mesterségek utcáját, ahol sok látnivalót láttunk. Először egy csoki boltba mentünk be, ahol minden csokiból volt. Ami a legjobban tetszett nekünk az a csokiból készült telefon. Utána egy cukorka boltba mentünk be, ahol megnézhettük, hogyan készül a cukorka. Kóstolhattunk is, ami mindenkinek nagyon tetszett. Később cseréltünk. A Látogatóközpont nagy termében egy előadó mutatott be nekünk fizikai kísérleteket, varázsórán vettünk részt. Rajtunk is bemutatott sok mindent, amin nagyon csodálkoztunk. Ezután elmentünk az interaktív varázstérbe, ahol kipróbálhattunk különböző fizikai játékokat. Mikor véget ért mindkét osztály számára a bemutató, élményekkel gazdagodva elindultunk haza.


Tóth Evelin, Mádi Dorina 8. b és  Szücs Viktória, Faragó Dóra 8. a