Módosítás: (2010. március 25. csütörtök, 12:43) 2010. március 02. kedd, 14:09
Házirend
1. Az intézmény helye az oktatási rendszerben,
óvodai felvétel, átvétel eljárási rendje
Az óvoda három éves kortól az iskolához járáshoz szükséges fejlettség eléréséig, nevelo intézmény.
Az óvodai nevelés a teljes óvodai életet magába foglaló játék, játékos tanulási folyamatok keretében folyik.
Felvehetõ minden 3 évet betöltött testileg,szellemileg egészséges gyermek, aki a körzetünkben lakik.
Az óvodai beiratás a felvételi és elojegyzési naplóba az önkormányzat által kijelölt beíratási idoszakban általában április közepén három napon át zajlik. A szülok a beíratáshoz a gyermek születési anyakönyvi kivonatát és a személyi igazolványt hozzák magukkal.
A gyermek abban az évben, amelyben ötödik életévét betölti, a tárgyévben kezdodo nevelési év elso napjától iskolai életmódra felkészíto foglalkozásokon köteles részt venni, melynek ideje legfeljebb napi négy óra.
Az óvodai szervezett tanulási folyamatok (foglalkozások), naponta általában 9oo-12oo-ig tartó idoszakban zajlanak.
Gyermekek átvétele: Hivatalos átjelentkezés útján, melynek nyomtatványát az óvodavezetok töltik ki és küldik meg kölcsönösen egymásnak.
Intézményünkben, a hit – és vallásoktatás minden nevelési év kezdetekor egyeztetett idopontban, a faliújságon kifüggesztett hetirendben szerepel.
2. Az óvoda nyitvatartási rendje
Hétfõtõl – péntekig: reggel 7 órától – 17.óráig.
Reggeli gyülekezés minden reggel 7 órától – 7.30- ig. a kijelölt csoportszobában.
Kérjük, hogy a gyermeket minden nap reggel 8.30 - ig szíveskedjenek behozni az óvodába.
Oktatás nélküli napok:
A nevelési év 5 oktatás nélküli munkanapjából hármat szünetek idején szervezünk, így szorgalmi idore 2 marad, minden alkalomra ügyeletet biztosítunk.
Az oktatás nélküli napok felhasználásának elvei:
Nevelési értekezletek, minoségfejlesztési feladatok, szakmai és egyéb szervezeti továbbképzések megtartása.
3. Hiányzás
Minden távolmaradást – a térítési díj jóváírása miatt is – elore be kell jelenteni a csoportóvónonek. Minden hiányzást írásban kell igazolni. (az öltözoben elhelyezett távolmaradási füzetbe)
Három napnál hosszabb ideig tartó betegség után a gyermek csak orvosi igazolással fogadható az óvodában. Nyolc napnál hosszabb igazolatlan távollét, vagy jelentos térítési díj hátralék esetén (a megszüntetés tárgyában hozott döntés jogerore emelkedésének napján) a gyermek – kivéve ha 5. életévét betöltötte – kizárható az óvodások névsorából .
Nyári zárva tartás rendje
Évenként 4 hét, (július vagy augusztus hónapban felváltva a sárbogárdi óvodával )
4. Betegség
Valamennyi gyermek érdekében beteg gyermeket óvodába befogadni nem lehet.
Minden szülonek kötelessége felhívni az óvónok figyelmét arra, ha gyermekéne különleges betegsége van,vagy ha epylepsiára,veszélyes allergiára,lázgörcsre stb. hajlamos.A mihamarabbi intézkedés érdekében köteles a szülo a napközben elérheto telefonszámát megadni.
Az óvoda orvosa: dr. Mányoki Lídia (név),
Sárbogárd Köztársaság u. 151.(címe, elérhetosége) vizsgálatait a Szervezeti és Muködési Szabályzatban meghatározottak szerint végzi.
5. Nevelõ-oktató munka
Az óvónõt nevelõ-oktató munkájának végzése közben zavarni nem szabad.
Az együttmuködésnek szabályozott formái vannak: fogadó órák, családlátogatások, szüloi értekezletek, melyekrol a csoport óvónoje 3 nappal korábban köteles a szülot értesíteni.
Az óvodába járó gyermekeket arra neveljük, hogy tanulják meg tisztelni a felnotteket, szeressék és fogadják el gyermektársaik egyéniségét, másságát, tudják kifejezni magukat ne durvasággal, eroszakossággal oldják meg.
Annak érdekében, hogy a gyermekeket a nekik legmegfelelobb módszer szerint neveljük, szükség van az igazi együttmuködésre, nyitottságra, oszinteségre. Komolyabb probléma, konfliktus, ellentét esetén mindenképpen keressék fel az óvónot, illetve az óvoda vezetojét és velük közösen próbálják megoldani a konfliktushelyzetet.
Az óvodavezeto irodájában a szüloknek módjukban áll megtekinteni az óvoda Nevelési programját, Szervezeti és Muködési Szabályzatát és Házirendjét.
Az óvoda hirdeto tábláján kifüggesztésre kerül a dokumentumok elhelyezésével kapcsolatos információ.
Fogadó órák:
Az óvodavezeto fogadóórája a szükségnek megfeleloen elozetes egyeztetés alapján történik. Távollétében Burunczné Farkas Márta vezeto helyettes helyettesíti..
Az óvónok a szükségnek megfeleloen elozetes egyeztetés alapján tartanak fogadóórákat.
A gyermekek értékelésének rendje, szempontjai
A gyermekek értékelését az óvodapedagógusok végzik a gyermekenként vezetett személyiségi lap és az egyéb megfigyelések alapján.
Különös gondosságot igényel a tanköteles korúak esete. Minden gyermek szülojével egyénenként elbeszélgetnek az óvónok az iskolára való felkészültségrol.
A gyermekek testi érettségét az óvodaorvossal együttmuködve állapítja meg a csoport óvónoje.
Lelki, szociális, mentális, és értelmi fejlettséget a nevelotestület szakmai véleménye alapján állapítja meg a nevelotestület.
Minden gyermekrol óvodai szakvélemény kerül kiállításra. Ha a kisgyerek további óvodai nevelése indokolt akkor az határozatban kerül rögzítésre gyermekenként indoklással kísérve.
Kérdéses esetben kérni kell a Nevelési Tanácsadó iskolaérettségi vizsgálatát, ahova a szülo köteles elvinni gyermekét.
Ebben az esetben az óvodai szakvéleményhez csatolni kell a Nevelési Tanácsadó írásbeli véleményét.
A beiskolázás óvodai feladatai
A szüloknek kiadott óvodai szakvéleménnyel lehet a gyermeket a kiválasztott iskolába beíratni.
6. §. ( 2 ). bek. A gyermek, ha eléri az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, legkorábban abban a naptári évben amelyben a hatodik, legkésobb, amelyben a nyolcadik évét betölti, tankötelessé válik.
- A gyermek, ha az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget elérte, abban a naptári évben, amikor a hatodik életévét május 31.- napjáig betölti, megkezdi a tankötelezettség teljesítését.
- A szülo kérelmére a gyermek megkezdheti a tankötelezettség teljesítését akkor is, ha a hatodik életévét december 31. napjáig tölti be.
24. §. ( 2 ) A gyermek utoljára abban az évben kezdheti meg az óvodai nevelési évet, amelyben a hetedik életévét betölti. Abban az évben, amelyben a hetedik életévét betölti, akkor kezdhet újabb nevelési évet az óvodában, ha augusztus 31. után született, és a nevelési tanácsadó vagy szakértoi bizottság javasolta, hogy még egy nevelési évig maradjon az óvodában.
A nevelési tanácsadó vagy a szakértoi bizottság ilyen javaslata a szülo kérésére, az óvoda nevelo testületének egyetértésével lehet. A nevelotestület egyetértését nevelési tanácsadó vagy a szakértoi bizottság a gyermek vizsgálatának megkezdése elott szerzi be.
Az általános iskola igazgatójának megküldi az óvoda vezetoje a tanköteles korú gyerekek névsorát, majd az iskolai beíratás után az érintett iskolaigazgatókkal egyeztet.
A fenntartó jelzése alapján, ha van olyan a körzetben lakó tanköteles korú gyermek akit nem járatnak óvodába, akkor az óvónok családlátogatásra mennek ki és megbizonyosodnak a kisgyerek hollétérol. Amelyik gyermek óvoda, illetve tanköteles és nem jár egy közoktatási intézménybe sem, a város jegyzoje szólítja fel a szülot kötelezettségének teljesítésére.
6. Térítési díj befizetése
Az étkezési díjak befizetése minden hónapban 10.-e után az óvodában kifüggesztett idopont szerint, az iskola gazdasági szervénél készpénzben történik.
A térítési díjakkal kapcsolatos észrevételeiket az intézmény gazdasági vezetojével lehet megbeszélni naponta 08. – 16.00 óráig, illetve pénteken 08. – 13.00 óráig. A hiányzás bejelentése és lemondása vagy igénylése reggel 9. óráig személyesen vagy telefonon szükséges:a 467-329-es telefonszámon..
7. Gyülekezés, távozás
Minden nap reggel 7 órától – 7.30 óráig, összevont csoportban gyülekeznek a gyerekek. Az érkezo óvónok a gyerekekkel elvonulnak a csoportszobákba.
Kérjük ,hogy a szülo kísérje gyermekét a csoportszobába,s adja át az óvónonek.
Délután 16 órától, délután 17 óráig szintén összevont csoportokban tevékenykednek a gyerekek.
Csoportösszevonás esetén, a kijelölt csoportszoba helye külön kifüggesztésre kerül az óvoda faliújságjára.
Az óvodából a gyermek idegennek, vagy 14 éven aluli testvérnek csak a szülo írásbeli kérelme alapján adható ki. Szintén a szülo írásbeli kérelme szükséges ahhoz, hogy a gyermek 6 éves kortól egyedül hazaengedheto legyen.
A gyermek elvitelekor minden esetben (az udvaron) az óvónonek szólni kell.
Rossz ido esetén az öltözo elott szíveskedjenek megvárni míg az óvóno átadja a kisgyermeket.
A gyermek érkezésekor, vagy elvitelekor a szülok, hozzátartozók nem mehetnek be a csoportszobába, csak kivételes alkalmakkor pl. nyíltnapokon, csoportos szüloi értekezleteken.
8. Bombariadó
Vészhelyzetben a mindenkor az óvodában tartózkodó vezeto értesíti a rendorséget és közben utasítást ad az épület kiürítésére. A csoportokban tartózkodó gyermekeket a Szervezeti és Muködési Szabályzatban meghatározottaknak megfeleloen menekítjük ki. Ez ido alatt a dajkák összegyujtik a gyerekek holmiját és utánuk viszik.
9. Tuzriadó
A tuz keletkezésének helyétol függoen a tuzriadó tervnek megfeleloen menekítjük a gyerekeket. Közben az itt tartózkodó vezeto, vagy az arra kijelölt személy értesíti a tuzoltókat. Az intézményben levo három poroltóval meg lehet kezdeni a tuz oltását a tuzriadó-terv szerint kijelölt személyeknek. Egyébként minden elhárítási munka a tuzriadó-terv szerint zajlik. A felnottek a tuzriadó-terv szerint járnak el.
10. A gyermekek öltöztetésével kapcsolatos szabályok
Az intézménybe ápolt, tiszta gyermekeket hozhatnak a szülok. A gyermek öltöztetése a napi várható idojárásnak megfeleloen történjék. Váltóruházatról (alsónemu, felsoruházat, benti cipo,) a szülok gondoskodnak. A ruhanemuket egyenként jellel, vagy névvel kell ellátni.
A gyerekek holmiját az arra kijelölt zsákokban tárolják.
11. A gyermekek számára behozható tárgyak
Ha a gyermek óvodába értéktárgyakat hoz (aranylánc, karóra, karköto, egyéb értékes tárgyak, stb.) azok megorzésére, eltunéséért való felelosségvállalására az óvoda nem vállalkozhat.
Az óvodába érkezo gyermek reggelenként cukrot, csokoládét, rágógumit, más édességet nem hozhat magával. Ez alól kivételek a születésnapok, névnapok megünneplésére szolgáló alkalmak.
12. Óvodán belüli dohányzás
Az óvoda területére – beleértve az udvart is – égo cigarettával belépni, illetve ott dohányozni nem szabad. Az óvoda dolgozói is csak az arra kijelölt helyet használhatják meghatározott idopontban.
13. A gyermekek napközbeni elvitele
A nap folyamán óvónovel való egyeztetés alapján viheto el a gyerek. A szülok tartsák tiszteletben a csoport napirendjét és az óvodai élet megzavarása nélkül vigyék el a gyerekeket.
14. Óvó-védo szabályok
Minden nevelési év kezdetén, valamint kirándulások elott és egyéb esetben szükség szerint minden óvodai csoportban a gyermekek életkorának megfeleloen ismertetjük az egészségük és testi védelmükre vonatkozó eloírásokat, veszélyforrásokat és az elvárható magatartásformát.
A fent felsoroltakat az óvodapedagógusok a csoportnaplóban rögzitik, az életkori sajátosságok figyelembevételével.
Az óvoda nevelointézmény, ezért semmiféle gyógyszer beadására nem vállalkozhatnak az óvoda dolgozói.
Az óvoda gyermek és ifjúságvédelmi megbizottja Emperger Jánosné aki szívesen segít a családok problémájának megoldásában.Keressék fel gondjaikkal.
15. A házirend nyilvánosságra hozatala
A házirend valamennyi csoport faliújságján megtekintheto
16. A házirend hatályba lépése
Az elfogadás napján, illetve a módosításokat követoen minden nevelési év kezdetekor. A házirend az óvoda dolgozóira és a szülokre egyaránt kötelezo érvényu.
17. A házirend felülvizsgálati rendje
Jogszabályi és egyéb változások alkalmával minden nevelési év kezdete elott.